Üdvözlünk kedves Vásárló!
Ne hagyjatok ki semmiből!


Szeptemberben érkezik a Wet! 775



Szeptember érkezik a Sierra és az Artifical Mind and Movement által gondozott játék a Wet. A játék forgatókönyvét nem más írta, mint Duppy Demetrius, a sikeres Tv sorozat a 24 egy korábbi forgatókönyvírója.
A játék főhősnője Ruby, aki magát problémamegoldónak nevezi. Foglalkozása szerint azonban a legjobb és legjobban fizetett bérgyilkosok egyike, aki remekül bánik minden fegyverrel. Egyik megbízatása során azonban kegyetlenül becsapják, kis híja, hogy nem veszti életét. Ruby bosszút esküszik. Csakhogy ahhoz, hogy elérje a gengszterfőnököt először rengeteg csatlosával kell leszámolnia.
   
 

A WET kifejezetten nagy veszélybe került a tavalyi év közepén, hiszen a fejlesztőcsapat bár már javában benne volt a fejlesztésben, azzal volt kénytelen szembesülni, hogy a játékra a kiadó, az éppen összeolvadt Activision Blizzard már nem tart igényt. A játék azonban túlságosan is előrehaladott állapotban volt ahhoz, hogy egyszerűen kidobják, a kiadás jogait és magát a játékot így a Bethesda Softworks (Fallout III, Elder Scrolls széria) vette át - így viszonylagos biztonságba került a játék. Nem csak a forgatókönyvíró jött a sorozatok világából, de a főszereplő hangját a Buffy, Angel, Tru Calling és a legutóbbi Dollhouse szériából talán már ismert Eliza Dushku szolgáltatja - a hölgy rajongóinak fokozottan érdemes lesz odafigyelni a hamarosan megjelenő játékra.


 

Vissza
K&H
Árukereső.huÁrukereső.hu
www.playitstore.hu